Szaplonczay Máté
Elhelyezés:
Segédlelkész
Cím:
Dunaujvaros
Fejér
Magyarország
E-mail küldése
(elhagyható)
Egyéb információk:

Szaplonczay Máté 

káplán (segédlelkész)

 

Nyíregyházán született 1989-ben. Élete első három évét Abaújszántón töltötte, onnan 1992-ben helyezték édesapját Szegedre, ahol azóta is teljesíti papi szolgálatát. Ennek köszönhetően az óvodát és az általános iskolát ebben a csodás alföldi városban járhatta ki. 12 évesen került Pannonhalmára, ahol hat év után érettségit szerzett. A középiskola után hivatástisztázás céljából végigzarándokolta az El Camino-t, majd néhány hónapig egy kórházban dolgozott, közben marketing- és reklámügyintéző OKJ-s végzettséget szerzett. A sikeres szemináriumi felvételi után Vácott töltötte a tanulmányait előkészítő évét római és görögkatolikus kispaptársaival. A papképzés Nyíregyházán folytatódott 2017 júniusáig, amikor teológiai baccalaureátust (akadémiai fokozat) szerezett. A szociális évét Szakolyban és Thessalonikiben töltötte. A szemináriumi évek során többször is volt lehetősége külföldi tanulmányúton, konferencián részt venni, többek közt Oxfordban, Barcelonában és Berlinben is. Végzett teológusként Fülöp érsek-metropolita atya Rómába küldte további tanulmányok céljából. A Görög Kollégium lakójaként tanulhatott a Pápai Keleti Intézetben három évig, melynek végeztével keleti kánonjogból licenciátusi fokozatot szerzett. 2020 augusztusában feleségül vette Mozga Anitát, akivel jelenleg első kisbabájukat várják. Szolgálatát a Dunaújvárosi Parókia diakónusaként kezdte meg, és ebben a közösségben szentelte pappá Kocsis Fülöp érsek-metropolita 2021. május 24-én.

UGRÁS FEL